Történelem

Dümmerth Dezső: A két Hunyadi
Dümmerth Dezső új könyve tulajdonképpen folytatása eddigi két Panoráma kiadású kötetének. „Az Árpádok nyomában” és „Az Anjou-ház nyomában” után most a magyar történelemnek olyan korába lépünk, amely nagy mértékben különbözik az eddigiektől. A XV. században a magyar korona és egyben a magyar trón is nemzetközi igények és követelések tárgyává vált, éppen abban az időben, amikor kelet felől először jelentkezett az ország sorsát később másfél évszázadra teljességgel megbénító török veszedelem. A ... 
Raktárkészlet:  1 db

550 Ft
Edward Bulwer-Lytton: Pompeji utolsó napjai
Egy város, amelyet a szó szoros értelmében elnyelt a föld, és amelynek tizenhét évszázad múltán kiásott maradványaiból kísérteties hűséggel tárul elénk a római birodalom egy forgalmas vidéki gócpontjának élete: hogy is ne gyújtaná fel a romantikus regényíró képzeletét, és hogy is ne számíthatna elsöprő sikerre a szórakozva művelődni vágyó közönség köreiben!
Edward Bulwer, Lord Lytton, a múlt századi Anglia egyik legnépszerűbb regényírója, és sikere... 

500 Ft
Egri Viktor: A hallgatás évei
A hallgatás évei Egri Viktor visszaemlékezéseinek harmadik kötete. A fasiszta Szlovák Állam megalakulása után a csehszlovákiai magyar irodalom egy korszaka lezárult. Egri Viktor Szlovákiában maradt, s származása és haladó nézetei miatt az irodalmi élet perifériájára szorult. Közvetlen életveszélyben nem forgott, csak 1944-ben, amikor mindenféle kivételezettség megszűnt, s a szerzőnek családjával együtt bujkálnia kelett. A hallgatás évei szuggesztív módon jeleníti meg a fasiszta Szlovák Állam ... 

400 Ft
Egri Viktor: Társakkal és társtalanul
A Társakkal és társtalanul a szerző életrajzi regényének második kötete. Köztársaságunk történelmének egyik legellentmondásosabb időszakát öleli fel, a két háború közötti éveket. Egri Viktor életében is fordulópont a Csehszlovák Köztársaság megalakulása. Egy a háború poklát megjárt fiatalember áll előttünk, kezdő író, kinek első írásai még a fivére nevén jellenek meg. Egri Viktor ott volt a szlovákiai magyar irodalom bölcsőjénél, s az olvasó a könyvben figyelemmel kísérheti írói kibontakozásá... 

350 Ft
Ember Judit Menedékjog – 1956
„30 év távlatából az ember nem mindenre emlékszik pontosan, és én igyekszem is a tárgyilagosságomat megőrizni, de azért ezekről a dolgokról, amik itt történtek ezekben a napokban, szenvtelenül nem lehet beszélni. Szóval, ez egy olyan példátlan galádság, egy olyan gyalázatos história, hogy a mi kis világunk, az úgynevezett szocialista világ, de az egész világ erkölcsi züllésére jellemző, hogyan tudtak napirendre térni olyan dolgok fölött, amelyek 100 évvel korábban, mondjuk a XIX. században is... 

Eötvös József: Magyarország 1514-ben
Az író az eseményeket a parasztháború fellángolásától bukásáig mutatja be. Teljes képet ad, fő mozzanatokat kiemelve: Dózsa vezérségre jutását, a keresztesek szembefordulását a nemességgel, hadjáratuk két ellentétes fő állomását, a csanádi diadalt és a temesvári vereséget, és a nemesség bosszúját. A cselekmény középpontjába olyan hősöket állított, akik kapcsolatain keresztül mindkét táborba elviszik az olvasót. A főhős Mészáros Lőrinc, Dózsa György egyik alvezére. A regény a 19. század egyik ... 

  Erdei Grünwald Mihály (szerk.): Mit hagytak ránk a századok?
217 old, 20 cm x 14 cm 
Raktárkészlet:  1 db
217 old, 20 cm x 14 cm
500 Ft
Erich Kuby: Az én háborúm / Már csak füstölgő romok
"10 órakor küldönc érkezett és azt kérdezte, ki jelentkezik önként éjszakai felderítő járőrbe az L. folyóhoz. Mi sem állt távolabb tőlem, minthogy jelentkezzem. A szempillám se fog rezdülni, ha parancsot kell teljesítenem, amikor azt kell tennem, amit mindannyiuknak tenniük kell, akikkel azonos helyzetben vagyok... de olyasmire, mint egy becsületbeli akció, engem ugyan be nem fognak."

495 old, 20 cm x 11 cm 

450 Ft
Erich Maria Remarque A fekete obeliszk
Az I.világháború utáni inflációval küszködő Németország sok ember számára egy szörnyű világ kezdetét jelenti. Könyvünk hőse sem találja helyét, mivel a kommunizmust és a szárnyait éppen bontogató nemzeti szocializmust egyformán megveti. Kínkeservesen próbál vígasztalást találni egy reménytelen szerelemben.
Remarque a háborúk, üldöztetések melegszívű tárgyilagos megfigyelője. Az inflációt csak humorral tudja szemlélni, ellentétben a többi könyvével, ezt az írá... 

1 120 Ft
Erich Maria Remarque Győztesek és legyőzöttek
Ki ne olvasta volna a „Nyugaton a helyzet változatlan” című könyvet? A nagy sikerre való tekintettel Remarque megírta a „Győztesek és legyőzöttek” című regényét, amely szerves folytatása az ismert történetnek. Tomboló járványok közepette, kétségbeejtő helyzetben hátrálnak a német csapatok. a lövészárkok gázzal beterítve, ez az a hely, ahol a halál mindennapos vendég… Kevés a lőszer, nincs élelem a század mégis hősiesen helytáll. És a végső összeomlás előtt végre – talán – elhallgatnak a fegyv... 
Raktárkészlet:  2 db

1 000 Ft
Erich Maria Remarque: Éjszaka Lisszabonban
„…Már nem figyeltünk a hetek és hónapok változásaira, és a félelem, hogy már csak rövid időnk van együtt ezáltal átlátszóvá lett, mint az üveg. A rettegés nem eltakarta többé, inkább védelmezte napjainkat. Minden ami zavarhatta volna, lepattant rólunk, nem hatolt többé át rajtuk. Engem mindig olyankor rohant meg a kétségbeesés, amikor Helen aludt. Rámeredtem az arcára -halkan lélgzett- .majd egészséges kezeimre, és felfogtam a szörnyű magányt, amelyet bőrünk szab ránk, a szakadékot, amely soh... 

600 Ft
Európa élre tör (Képes történelem)
Európa fejlődése a XV-XVII. században

1986
163 old, 28 cm x 21 cm

Raktárkészlet:  1 db
Európa fejlődése a XV-XVII. században

1986
163 old, 28 cm x 21 cm

500 Ft
Farkas Pál: A nagy francia forradalom
430 old, 20 cm x 14 cm 
Raktárkészlet:  1 db
430 old, 20 cm x 14 cm
670 Ft
Fehér Lajos: Harcunk Budapestért
 
Raktárkészlet:  1 db
880 Ft
Filla István:  Régen volt, hogy is volt
Gerince sérült. 
Raktárkészlet:  1 db
Gerince sérült.
150 Ft
Földi Pál Napóleon Moszkva alatt / Hitler Moszkva alatt
Két ellenséges hatalom is eljutott Moszkva alá, Oroszország szívébe 150 éven belül: Napóleon francia csapatai és Hitler kiválóan képzett, nehézpáncélos hadai. Elfoglalni, ill. megtartani a várost egyiküknek sem sikerült. Mi volt bukásuk oka? Milyen hibákat követett el Napóleon és Hitler? Mindezt megtudhatjuk Föld Pál könyvéből. A kiadvány nem szokványos formában, hanem hátlapjával egybekötve tartalmazza a két egymástól független leírást. 

590 Ft
Földi Pál: A hazáért és a szabadságért
A „nyalka kuruc”, Thököly Imre és II Rákóczi Ferenc emlékezete a 19., majd a 20. század viharos magyar történelmében igencsak megfakult, inkább valami távoli, meseszerű legendának tűnik a mai generáció szemében.
Pedig a magyar történelem egyik legszebb fejezetét írták vérrel, szenvedéssel, és hősiességgel.
Így hát a „Kuruc király” és a „Nagyságos fejedelem” emlékezete soha nem halványulhat el históriánk lapjain.
Lángoló hazaszeretetükön kívül i... 

650 Ft
Földi Pál: A Luftwaffe
A német katonai repülés története a második világháború alatt
256 old, 20 cm x 14 cm 

Raktárkészlet:  1 db
A német katonai repülés története a második világháború alatt
256 old, 20 cm x 14 cm
600 Ft
Forró Tamás – Havas Henrik: Arad után
"Elvárják, hogy állampolgársági alapon ne minősítsék őket románnak, mert ők magyarok!" - mondja a tanácstitkár. "És az lesz a vége, hogy a kétmillióból eljön egymillió, a többit pedig beolvasztják?" - kérdezi a lelkész. "Romániában a kisebbség céltudatos megsemmisítéséről van szó. Ezt a célt a falupusztítási programmal törvényerőre emelték." - mondja az író. "Nem tudom, mi lesz a jövőnk, de nekünk már biztos megérte. A kislányom újra lát." - mondja az édesanya. "Az aradi csúcstalálkozónak edd... 

Franka Tibor: Szegfűk a Rózsadombon
Rákositól Gyurcsányig

Tisztelt Olvasó!
Könyvem nem a nyegle minoritás nemtelen vádaskodásáról, nem a bűnösök aljas mocskolódásáról, és nem megrendelésre készült személyeskedésről szól. Ez a könyv történelmi események, szigorú tények és ellenőrizhető adatok tükrében láttatja például az igazi Gyurcsány Ferencet is.
Rózsadomb csak egy van, mégis ezernyit lehet összeszámolni az országban Kisvárdától Nagykanizsáig. Társadalmi és földrajzi "magaslatok", amelyeke... 

700 Ft
Frederick Forsyth A háború kutyái
Dollármilliárdokat ígérő platinalelőhelyre bukkan egy mérnök egy elmaradott afrikai „banánköztársaságban.” A hatalmas profit reményében egy angol üzletember vakmerő vállalkozásba fog: puccsot szervez az afrikai országban, egy sokat tapasztalt zsoldosvezér irányításával. Azzal azonban nem számol, hogy az ígéretes lehetőség a KGB-nek is tudomására jut, illetve hogy a zsoldos egyik riválisa mindent megtesz azért, hogy megölje halálos ellenfelét. A puccs hajszálpontosan kidolgozott terve egycsapá... 

900 Ft
Frederick Forsyth: Átverés
A kémregények mesterének legújabb hőse egy mesterkém: a Nagy Átverő, azaz a brit Titkosszolgálat dezinformációs főnöke. Ez a könyv négy éve meg sem jelenhetett volna magyarul - nemcsak azért, mert még meg sem született, hanem mert föllibbenti a fátylat a Vasfüggönyön keresztül folytatott kémháborúról, kémelhárítási és kémelhárítás - elhárítási manőverekről, melyekből persze a KGB is kivette a részét. Négyszer táncol borotvaélen a Nagy Átverő, és négyszer oldja meg úgy az akciót, ahogy senki m... 

1 800 Ft
Friedrich Karl Kaul: Az Eichmann-ügy
A magyar olvasó eddig csak hiányos képet kaphatott az Eichmann-ügyről. A sajtó annak idején nagy vonalaiban ismertette az Izraelben lefolytatott pert, de még nem jelent meg nálunk olyan mű, amely az ügy politikai hátterét, a nagy összefüggéseket is feltárta volna.
Ezt a hiányt pótolja - mégpedig igen magas színvonalon - a neves német jogász, dr. Kaul professzor műve.
A szerző, aki mint megfigyelő maga is részt vett a tárgyaláson, személyes élményei alapján számol be a ... 

1 100 Ft
Füzes Miklós: Modern rabszolgaság
Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban

Dr. Füzes Miklós egy terjedelmes bevezető tanulmány után huszonkilenc német (sváb) származású magyar állampolgár visszaemlékezéseit teszi közzé, részben személyes interjúk, részben fennmaradt naplórészletek formájában.

360 old, 20 cm x 14 cm 

1 900 Ft
Geneviéve Tabouis: Elsodort diplomácia
Egy újságírónő megfigyelései (1919-1939)
Genevléve Tabouis, a francia s egyben a nemzetközi újságírás "fehér hajú Kasszandrája", ahogy egyik kritikusa nevezte, 1948 óta a becsületrend tulajdonosa, jelentős könyvsikereket mondhat a magáénak. Tobouis könyvének legnagyobb erénye: életközelsége. Tudományosan is dokumentálható részletek, drámai leírások, a történelem változásait jellemző pillanatképek szerencsés váltakozásával fő vonalaiban helyes kép bontakozik ki a két világháború közötti f... 

George Millar A ​nagy lokátorháború
A radarháborúnak ez a szinte regényes leírása két szálon fut; brit kommandó készül fel, hogy partra szálljon a Csatorna túlsó partján, Bruneval falu mellett, és megszerezze a németek Würzburg fedőnevű lokátorának egyes alkatrészeit. A szerző, a másik szálat követve, vissza-visszatekint: hogyan végezték kísérleteiket a harmincas években szinte párhuzamosan a brit és a német tudósok a rádiólokátor kifejlesztésén; a brit katonai hírszerzés milyen információkat szerzett a sorsdöntő „oslói jelenté... 

200 Ft
Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben
Az Eichmann-per története

A könyv szerzője, Gideon Hausner, Izrael állam főügyésze volt 1961-ben, amikor Adolf Eichmannt, a második világháború bűnösét elfogták és Jeruzsálemben bíróság elé állították. Hausnert bízták meg az Eichmann-perben a vád képviseletével. E könyvében Hausner nemcsak Eichmann egy évig tartó perét írja meg pontosan és részletesen, hanem nyomon követi a vádlott előéletét, és széles távlatú körképet rajzol az iszonyatos német fasizmus szerkezetéről és működéséről, Hitler ... 

Glatz Ferenc (szerk.) Magyarok ​a Kárpát-medencében
Milyen, ​​etnikailag különböző népek lakták kezdettől fogva a magyar királyságot, s középkori királyaink, illetve az uralkodó réteg miként kívánta a „soknyelvű országot” egybetartani? Milyen szerepet játszott a magyar nyelvű kultúra kibontakozásában az egyház, milyen etnikai változások zajlottak le a török kiűzése után, amikor az elvadult területekre különböző etnikumú telepesek húzódtak le, hogy generációk szívós, szorgos munkájával felépítsék azt, amit újkori Magyarországnak tekintünk? Hogy... 

580 Ft
  Győrffy György: A magyrok elődeiről és a honfoglalásról
A kötet a honfoglaló magyarság kialakulására, a honfoglalásra és a kalandozásokra vonatkozó jelentősebb forráshelyek magyar fordításának gyűjteménye. Visszanyúlik az antik görög történetirodalomig, tekintettel van a magyarság kialakulásában szerepet játszó türkökre, és a kalandozásokat változatos forrásanyagon keresztül ismerteti meg. A kötetben közölt írott források segítségével az olvasó közelebb kerül a magyar őstörténet kérdéseihez is. kevesebb... 

Gyurkó László: 1956
Gyurkó László – akárcsak Leninről és Kádár Jánosról írt könyvében – ismét olyan témát választott, mellyel történészek, a politika tudósai sajnálatosan keveset foglalkoznak.
Előtanulmány és oknyomozás – ezt az alcímet adta új könyvének a Kossuth-díjas író. Előtanulmány egy majdani, minden részletet feltáró műhöz s történelmi oknyomozás 1956 véres és tragikus őszéről.
Az író szinte óráról órára követi végig, mi történt Magyarországon 1956. o... 

220 Ft
Hahn István: Az idő sodrában I.
Az emberiség történetével ismerteti meg olvasóinkat sorozatunk több kötete. Ez a könyv az ókorral foglalkozik. Hahn István szakavatott kézzel nyúl ehhez a témához, s tolla nyomán életre kelnek a régmúlt képei, megelevenednek az események. Megismerjük az ókori népek életét, szinte tanúivá válunk a kultúra ősi fejlődésének, virágzásának és bukásának. Mezopotámia vallási és katonai szervezettsége, Egyiptomnak a mai ember fantáziáját is állandóan mozgató sokrétű műveltsége, bálványimádás, az iste... 

Hans Habe: Ha elesnek mellőled ezeren...
Hans Habe könyve először az Egyesült Államokban jelent meg, 1941-ben; közel húsz nyelvre fordították le. A mű, mely a második világháború első dokumentumregényének tekinthető, 1940 nyarának, a németek franciaországi villámháborújának eseményeiről tudósít. Habe, aki külföldi önkéntesként harcolt a nácik ellen, érdekes és lendületes epizódok sorában meséli el az ál-háborúban, a fejvesztett visszavonulásban és a hadifogságban átélt kalandjait. A kitűnő publicista a riport frisseségével hozza emb... 

1 450 Ft
Heinrich Mann: Az alattvaló
A nemrégiben elhunyt kiváló, a Szovjetunióban és a haladó német közvéleményben egyaránt nagyrabecsült antifasiszta német író, Heinrich Mann első magyar fordításban veheti kezébe az olvasó. „Az alattvaló” „régmúlt” időbe, az 1914/18-as imperialista világháború előtti korszakba, Vilmos császár Németországába vezeti vissza az olvasót. De ha témáját nem is a jelenből, vagy a közelmúltból meríti, mégis aktuális könyv. Azért is, mert könyörtelen, gyilkos szatírával leplezi le az első világháború vé... 

300 Ft
Herman Wouk: Végső győzelem
Már tart a második világháború, és egy amerikai család férfitagjait a földgolyó különböző részeire sodornak az események: az amerikai hadsereg parancsnokságain szolgálnak, egy harcoló tengeralattjáró tisztjeként, egy hadihajó parancsnokaként, vagy diplomataként látjuk viszont őket.
A regény több szálon fut, s a szereplők élete végigkíséri a második világháború összes lényeges eseményét: a férfiak ott vannak minden nagyobb győzelemben vagy vereségben, megjárják a nác... 

Hollós Ervin · Lajtai Vera Drámai napok
1956. október 23-án Budapesten és Magyarország több városában tüntetés kezdődött, elsősorban a szocializmus építése során elkövetett hibák kijavításnak jelszavával, hamarosan felbukkantak azonban az ellenforradalmi, szocializmusellenes, nacionalista és soviniszta jelszavak is, majd rövid idő múlva ezek váltak uralkodóvá. A következő napokban fegyveres felkelés bontakozott ki a népi demokrácia, a szocializmus ellen, a városok és a falvak véres események szintereivé váltak.... 

Horn Gyula: Cölöpök
1988 májusa és 1990 májusa között szinte hihetetlen változások mentek végbe hazánkban, de tágabb környezetünkben, Közép-Kelet- Európában is. Két esztendő, amely "megrengette a világot". E korszak egyik koronatanúja (nemegyszer közvetlen alakítója) az a magyar politikus,aki államtitkárként, majd külügyminiszterként része a magyar-koreai kapcsolatok rendezésének, aláírója a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását megvalósító szerződésnek, főszereplője annak a drámának, amelynek szeren... 

Horváth-Kékesdi-Nemes-Ordas: 133 nap
1959 Táncsics Kiadó

219 old, 20 cm x 15 cm
Védőborítója hiányzik. 

Raktárkészlet:  1 db
1959 Táncsics Kiadó

219 old, 20 cm x 15 cm
Védőborítója hiányzik.
1 880 Ft
I. R. Grigulevics: Az inkvizíció története
Sokan írták már a spanyol vagy a portugál inkvizícióról, boszorkányüldözésről, perekről, egy-egy részkérdésről. Az inkvizíció átfogó történetével azonban még kevesen próbálkoztak.
Grigulevics vállalkozott erre a feladatra. Válaszolni kíván könyvében arra a kérdésre, hogy egyáltalán miért jött létre az inkvizíció intézménye, hogyan épült ki és hogy működött az évszázadok során, milyen emberek voltak az inkvizítorok, illetve megbízóik - s miben hittek, milyen eszmékért... 

800 Ft
I. R. Grigulevics: Kereszt és kard
A katolikus egyház Spanyol-Amerikában a XVI-XVIII. században

A XVI. század elejétől rabló hódítók – conquistadorok – rohamozták meg Amerikát. A különböző nemzetiségű, de főképp spanyol és portugál harcosok kezében kard, sarkukban keresztet tartó szerzetes. A kard és kereszt együtt haladt az új földrész meghódításakor.
Grigulevics nagy forrásanyag alapján és a témára vonatkozó gazdag irodalom felhasználásával írta meg a könyvét. Felidézi a XVI-XIX. századi Sp... 

460 Ft
J. D. Gilman John Clive KG 200 Hitler fantom légiereje
Egy amerikai B-17-es bombázó bravúros kényszerleszállást hajt végre a brit partoknál, egyenruhás pilótája azonban egyetlen túlélő társát a sikeres földetérés után tarkón lövi… A KG 200, Hitler Fantom-légiereje nyomába ered két vadászrepülő – egy angol és egy amerikai –, s az utolsó pillanatban leleplezik az Ulysses tervet, amely a nácik javára fordíthatta volna a világháború menetét.
A szerző bevezet bennünket a titkos akciók világába. Szóba kerülnek ... 

John Dos Passos: Három katona
"Figyeli, Geneviéve, milyen semmitmondóan csikorognak az efféle káplár-szavak: század, parancsnokság, felettes? Persze zenghetnének, akár a cimbalom, akkor is megszöktem volna. Betelt a pohár... Ez is szamárság persze, mert a németeket jókedvűen odaálltam mészárolni, amíg a kíváncsiságomból meg a gyávaságomból futotta, holott semmi bajom nem volt velük... Sokára eszméltem, miféle a világ, érti? Senki nem tanított ki." John Andrews szavai mind a három címbeli katona sorsát summázzák. Idealistá... 

John Steinbeck: Volt egyszer egy háború
Haditudósítások

Steinbeck sokáig ellenállt a kísértésnek, hogy könyvalakban jelentesse meg a sebtében, a háború feszültségében készült írásokat, mert, gondolta az író: ha nem állják meg a következő húsz évet ezek a történetek, inkább maradjanak csak a sárguló újságpapíroson. Most újra kiadta írásait. Kívánatos volt, mert nemcsak irodalmi értéket képviselnek, de felelevenítik a "Hirosimára és Nagaszakira ledobott köpetnyi kísérleti atombombák előtt lejátszódott háborút".... 

Jósika Miklós: A csehek Magyarországon
Az emberek érdeklődése manapság egyre többször fordul a hajdani lovagvilág romantikája felé. Vannak, akik a múzeumokat bújják, mások klubot alakítanak, és felidézik a lovagi tornák, bajvívások színpompás hangulatát, még többen a történelmi regények csodavilágában merülnek … Akik szeretik a történelmnek ezt a hosszú és érdekes korszakát, Jósika Miklós hajdani oly nagy sikerű romantikus lovagregényét bizonyára nagy érdeklődéssel fogják olvasni. A megátalkodott Komoróczinak, a büszke Zokolinak é... 

Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig
"Két véres, embertelen és méreteiben minden előzőt messze meghaladó háborút értünk meg, és öt olyan időszakot, amelyben a nyugodt életet biztosító, az ember magatartását meghatározó törvényesség megingott vagy megsemmisült, tömegével temetve maga alá ártatlan áldozatokat, bűnösöket és bűnösnek tartottakat."
1978

826 old, 20 cm x 11 cm
Gerincénél és a borítója töredezett. 

Károly Márta (szerk.): A király esküje
A ​​magyar nép múltjáról: a honfoglalásról és tatárjárásról, a török időkről és a kuruc korról, az 1849-es szabadságharcról, nagy királyainkról és legendás hősökről, bátor asszonyokról, emlékezetes történelmi személyiségekről és véres csatákról szólnak a kötetbe gyűjtött történelmi balladák, legendák és románcok – ahogy a XIX. század jelentős művészei és kisebb költői megénekelték. Legnagyobb balladaköltőnk Arany János művei (Szent László füve, Pázmán lovag, Zách Klára, a Hunyadi-balladakör d... 

Karsai Elek: A budai Sándor-palotában történt
1919-1941

Néhány szó a "Sándor-palotáról" 1806-ban épült, klasszicista stílusban, megelőzte azt a nagyszerű építészeti korszakot, amikor Pollack Mihály a Nemzeti Múzeumot, Hild József a Lloyd-palotát, Zitterbarth Mátyás pedig a régi Nemzeti Színházat és a Vármegyeházát építette. A palota első lakói Sándor Vince gróf és felesége, Szapáry Anna grófnő voltak. József nándor velük rendeztette az udvari parádékat - miután 1801-ben meghalt a feleség, falai látták, a bécsi kongresszus után, Ferenc csá... 

Kereszty András Piramis ​és Dávid-csillag
1979. március 26-án a Fehér Ház kertjében egy nagy, narancssárga-vörös cirkuszisátor-féle alatt aláírták a különbéke-szerződést Egyiptom és Izrael között. A szerző, aki éveken keresztül dolgozott tudósítóként a Közel-Keleten, az esemény történelmi, társadalmi, politikai, gazdasági hátterét bemutatva bizonyítja: miért nem jelenthet megoldást ez a Camp David-i megállapodáson alapuló béke a térség igazi problémáira. Ugyanakkor a szemtanú hitelességével, színesen, élvezetes stílusban számol be az... 

250 Ft
Kertész István Híres és hírhedt római császárok
Római császárok hosszú sora tekint ránk kétezer év távolából. Arcukat, alakjukat szobrok és domborművek őrizték meg, tetteiket könyvek, feljegyzések. Közülük a legismertebbeket szeretnénk bemutatni. Elsőként Julius Caesart, aki noha nem volt császár, mégis minden későbbi római uralkodó elődjének tekinthető. Ő dolgozta ki a hadseregre támaszkodó és a társadalom széles tömegeinek pártfogását élvező egyszemélyi hatalom rendszerét; az ő fogadott fia, javainak és politikai törekvéseinek örököse, a... 

990 Ft
Kóczián Péter   Weyer Balázs: Felelősök
A szabad-demokrata küldöttgyűlésen részt vevők három, antikommunizmusáról híres szónok felszólalását emlegetik, mint amelyeknek hangulatfordító szerepük volt. Fodor Gáborét, a mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó és a frakcióban népszerű Kis Zoltán képviselőét, valamint a költő, publicista Eörsi Istvánét. Különböző szemszögből, de mindhárom egyöntetűen a koalíciós tárgyalások megkezdése mellett érveltek. Az SZDSZ küldöttei a tárgyalás egy pontján nyíltan a másik tárgyalófél képébe vágták: a két ... 

770 Ft
 
Sorrend:

Webáruház készítés