„Ez a könyv néhány jellegzetes szicíliai történetet tartalmaz, amelyeket 1952 és 1960 között gyűjtöttem a szegény emberektől, Szicíliának azon a részén, ahol dolgozom.” Így kezdi kötete bevezetését Danilo Dolci, és hozzáteszi: nem szeretné, ha kritikai fölfedezés helyett bárki is elandalodnék az esztétikai élvezettől. S valóban: Dolci – rokonszenves líraisága ellenére – nem akarja hangulatokba ringatni olvasóit. Szociális és morális érdeklődése prófétai hevülettel párosul, ő a szicíliai szegények, a kiuzsorázott, megfélemlített parasztok író-szószólója.
Az 1924-ben született, sokáig Milánóban, Rómában élő, irodalmi és művészeti tanulmányokat végzett író rövid rajzaiban, hosszabb elbeszéléseiben egyaránt megdöbbentő képet fest a szicíliai állapotokról, a munkanélküliek, a parasztok nyomoráról, a nagybirtokosok és a maffia terrorjáról. Írástudatlan pásztorokat, javasasszonyokat, csigát, füvet, vadzöldséget gyűjtögető embereket, kétes elemeket, zsebtolvajokat, kártyásokat, csavargókat szólaltat meg, mindig hitelesen, többnyire a saját szavaikkal, közvetlenül, szépítés, írói fogások nélkül. Műve minden riportnál és dokumentumnál izgalmasabb, nyugtalanítóbb körkép a a mai Szicíliáról.
1976
284 old, 19 cm x 13 cm
