Harmat Endre: Hello, New York

Napi ​tíz-tizenkét órán át róttam jegyzetfüzettel a kezemben New York megunhatatlan utcáit. Ültem volán mellett hatsávos országutakon, láttam az arlingtoni örökmécses imbolygó lángját Kennedy sírján.
Hallgattam im-automatát Coney Islanden, az amerikai metropolis óriási Vidám Parkjában, megcsapott a West Side Story izzó levegője egy portorikói teenager szegényes otthonában és a nézőtéren egyedül ülve, délelőtti próbán láttam vezényelni Leonard Bernsteint, a West Side Story zeneszerzőjét a New Yorki-i Filharmonikusok új, modern palotájában.
Ettem lázadó gyomorral a jellegzetes amerikai reggelit, a cerealt, hallgattam parázs vitát a New York-i Emlékben Albert formájáról és az MTK összeállításáról, sétáltam „Kis Németországban”, „Kis Itáliában”, és megcsodáltam a kínai negyed pagoda alakú telefonfülkéit. Megpróbáltam közelről megérteni a Kérdések Kérdését, a négerproblémát. Leszálltam a Fekete Pokolba, és riadtan figyeltem, hogyan zihál körülöttem a világnak emberekkel és problémákkal egyik legjobban telezsúfolt gettója. A karzatról hosszasan elnéztem a Tőzsde nyüzsgését, és gyönyörködve sodortattam magam a Greenwich Village vidám áradatával.
Nincsenek illuzióim: tudom, hogy a hatalmas országnak csak töredékét ismertem meg, de azért – úgy érzem – így is kitárult előttem ennek az idegen világnak a nagysága és bonyolultsága.
Meggyőződtem róla, hogy Lincoln és Lynch bíró, Roosevelt és Goldwater földje ugyanaz az ország. Megismertem népének hétköznapjait és ünnepeit, bámulva álltam teremtő lendülete előtt, és megértettem vezetőinek mérhetetlen felelősségét azért, hogy ez az energia sose építhessen utat a pusztulás és a pusztítás szakadéka felé.
1967

262 old, 20 cm x 15 cm