„A Fekete éveim című önéletrajzi regényben Szántó György elbeszélő tehetségének legjobb erényei öltenek alakot.. Alakjait eleven módon ábrázolja, az önéletrajzi emlkezés érdekes és színes történetekben nyilatkozik meg, stílusa erőteljes és festői. A regény egyszerre önéletrajz és korrajz. Önéletrajz, amelyben Szántó György 1921-től 1931-ig mutatja be saját életörténetét, megvakulásának eseményeit, irodalmi pályájának indulását.. Ám az önéletrajzból hiteles regény is lesz, amely egy különleges emberi sors történetét ábrázolja. Annak az embernek a sorsát, akit a háború foszt meg szeme világától és legfőbb ambíciójától, hivatásának betöltésétől, attól, hogy festő legyen, s önmagát és a világot színekben és képi formákban fejezze ki.
A regény egyszersmind széle körű korrajz is, mégpedig kettős értelemben. Egyrészt képet ad a húszas évek Magyarországáról, a romániai magyar irodalom indulásáról, s a közép-európai helyzetről. Másrészt pedig a Fekete éveim érdekes képét adja az évtized irodalmi életének, folyóiratainka, irodalmi társaságainak, könyvkiadóinak. Különösen érdekesek azok a jelenetek és portrék, melyeket Szántó György az emigrációs magyar irodalom és a romániai magyar irodalom tűzhelyeiről és alkotóiról rajzol. Olyan folyóiratokról olvasunk, mint az emigrációs Ma, Az Ember, Diogenész, az erdélyi Géniusz, Periszkóp, Korunk és Erdélyi Helikon. És olyan írókról, mint Fábry Zoltán, Kassák Lajos, Kemény János, Tabéry Géza, Tamási Áron…” (Pomogáts Béla, 1971)
1973
467 old, 2 cm x 14 cm
Védőborítója szakadozott
