Felicity Talbott: Boldogság kikötője

Részlet a könyvből: A lány a könyvtár ablakában állt és sírt. Arcán csorogtak le a könnyek és hagyta, hadd mossák végig az arcát. Nem látta, hogy kint harsog a tavasz, hogy a fákon zsenge rügyek pattantak ki tegnap óta, hogy a kis téren kinyíltak a virágok, hogy az emberek levetették és karjukon cipelik télikabátjukat, mert a tavasz estétől reggelig hirtelen köszöntött rájuk és most, délelőttre erősen felmelegedett. Vakítva sütött a nap. Nem látta azt sem, hogy egy fiatal legényke és egy lány egymás kezét szorosan fogva szaladnak át a téren és nemcsak a szájuk, hanem a szemük, sőt egész testük is mosolyog. Mintha némafilm pergett volna előtte, de ő ebből semmit nem vett észre. Csak állt, mintha megszánt volna a világ, és sírt. Nem vette észre azt sem, hogy mögötte kinyílt az ajtó és valaki elindult feléje. Összerezzent, amikor megérintette a vállát egy kéz. Hirtelen fordult meg. - Valami baj van? - kérdezte a mélycsengésű hang. A lány kapkodva törölte le a könnyeket a szeméből és dadogva válaszolt: - Nem... nincs semmi baj... - Én úgy látom, mégiscsak van valami... maga sír A lány lehajtotta a fejét és sírt. Vállán még érezte a kezet, amely mintha megrezdült volna. - Segíthetek? - kérdezte ismét a hang és a lány valamiféle melegséget vélt felfedezni ebben a hangban.
1991

112 old, 20 cm x 14 cm