Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma

A Beszterce ostroma főhőse tragikus alkat. Vagy tragikomikus? Ezt Mikszáth maga sem tudja, s nem is akarja eldönteni. "Hogy bolond volt-e Pongrácz István? Ki tudja!..." Normális agyvelő volt-e egy kis különcködéssel, vagy pedig tényleg hiányzott az egyik kereke? Nyegle allűr volt-e nála ez a várurasdi, vagy betegség? Hisz minden egyébről okosan, rendszeresen beszélt és gondolkozott. Meglehet hogy az embereknek nemcsak a sorsát gyúrják át a viszonyok, hanem az agyvelejét is. Ha nem örökölt volna egy várat Pongrácz István, talán lett volna belőle ügyvéd, orvos és nem tudom én mi, de mert egy várat örökölt, és egy várhoz való nevet, hát lett az "utolsó várúr" ahogy magát a leveleiben aláírta. De különben az őrültség relatív dolog. Az abnormis embernek a rendes ember látszik különösnek. S ha az abnormis emberek volnának többségben, akkor talán a rendes eszűeké volna Lipótmező. Nem, ezekbe én nem avatkozom, egyszerűen úgy beszélem el Pongrácz István dolgait, ahogy történtek" Így elmélkedik a nedeci vár urának sorsa fölött Mikszáth Kálmán. Az időben eltévedt István grófot szánja, megszereti az olvasó is . Jellemvonásaiban sokszor különb ő mint a magyar feudálkapitalizmusba kitűnően beilleszkedő főrendek. Nemes lélek volt, és szíve, kedélye gyermekien tiszta. A regény sok különös jellemző figurája közt üde színfolt a két szép fiatal Apolka és Miloszláv szerelme.
1985

246 old, 18 cm x 11 cm