Nancy Reagan Most rajtam a sor

Anyám mindig azt mondta: „Ragadd meg a kezet, amely sorsodat intézi” – és én mindig megpróbáltam azt tenni. És jól vagy rosszul – így sikerült.
Amikor 1981-ben Ronnie-van Washingtonba költöztünk, nem sejtettem, hogy nyolc, érzelmekkel teli esztendő vár ránk. A Fehér Ház ugyanis mindent megnövel: nagyobbak voltak a magasságok és a mélységek annál, mint amire számítottam.
Szerettem first lady lenni, de ez a nyolc év életem legnehezebb korszaka volt.
Sokat sírtam a nyolc év alatt. Voltak olyan periódusok, amikor egyszerűen nem tudtam, mit tegyek, és egyáltalán: hogyan lehet így élni? De ennek ellenére sem cserélném el az élményeimet.
Sok mindent szerettem volna elmondani, de nem lehetett: egyszerűen nem lett volna ildomos.
De most véget ért ez a korszak és rajtam a sor, hogy elmondjam, mi történt. Noha van a hallgatásnak valamiféle méltósága, ami tetszik is nekem, elhatároztam, hogy saját magam és a gyermekeim, továbbá a történetet a magam szemszögéből. Annyi mindent beszéltek rólam! Az asztrológiáról és Raisza Gorbacsovhoz fűződő viszonyomról, arról, hogy vajon én vagyok-e az oka Donald Regan kirúgásának, és hogy mit történt én és a gyermekeim – főleg Patti – között. Bármilyen különös, úgy érzem, hogy a magánéletünket csak akkor tudom újraépíteni, ha mindezeket a nagy közönség elé tárom, elmondom a magamét, és azután kezdek új életet.