Egy férfi áll a körben. Embergyűrű közepén élénk taglejtéssel bizonygatja igazát. A kör körül távolabb újabb kör: szögesdrótból, fegyveres őrszemekből. Még távolabb a roppant erejű, áttörhetetlennek látszó gyűrű, a szorító abroncs: az ellenséges, háborús világ. Magas homlokú, vállas férfi a gyújtópontban. Így láttam őt évekig, így emlékszem rá. Az a férfi nem félt. Pedig rab volt, szöknie nem lehetett, menekülésre, kitörésre semmi remény. Nem volt hős. Szerette az embereket, hitt bennük, tudta, ők a világ örökösei. Az internáló táborban ismertem meg Sollner Józsefet. Másokkal, a fiatalabbakkal együtt hallgattam történeteit a forradalomról, küzdelmeiről, megpróbáltatásokkal teli életéről. Akkor még azt hittem: ő maga mondja el majd egyszer mindezt ezreknek, tízezreknek. Nem tette. Szerénysége is akadályozta ebben, s más is élete utolsó éveiben. ... Egy férfi áll a körben. Sokan hallgatják. Szemében tűz, szavaiban tűz. Így látom, így hallom őt. Kötelességem, hogy elmondjam, ki volt.
