Letneff P.: Anjuta

Húsvét után vagyunk. A troiezki zárda, mely az igazhitű oroszok szemefénye és vetekszik a közeli Moszkva leghiresebb történeti épületeivel, tele volt zarándokokkal. Az esteli istentisztelet után megeredt a zápor és a hivők sietve menekültek szállásaikra. De alighogy a főtér megürült, a záporeső, amint az tavaszkor történni szokott, már el is állott.
Mély csend ereszkedett le a búcsújáró helyre; a földből meleg, kellemes illat szállott fölfelé; a tiszta égen kigyúltak a csillagok és költői félhomályt árasztottak a kolostorok és kupolák köré.
A zarándokok számára való házakban az ablakok kitárultak és mindenfelől élénk társalgás hallatszott. Csak a régi nagy kolostor állott sötéten és mogorván elzárkózott a fris áradat előtt.
Az egyik földszinti szobában egy fiatal leány egész kipirult arczczal feszegette az egyetlen ablaknak keményen elzárt tábláját.
A fiatal leány útitársnője, egy éltesebb nő, a pamlagon ült; útitáskájából kirakodott és közbe-közbe kedvetlenül nézte a leányka erőlködését: nyilván nem tetszett neki, hogy az ablakot feszegetik.
Az éltesebb nő, Aljenin Dmitrievna Násztázia, Moszkvába jött, hogy fiatal unokahugát, aki elvégezte a gymnáziumot és letette az egyetemi felvételi vizsgát, hazavigye falura.
1889

298 old, 18 cm x 13 cm