Gádor Béla: Nehéz szatírát írni

Előrebocsátom, ​hogy nem vagyok barátja a könyvek elé írt Előszóknak, még akkor sem, ha a könyv végére teszik, és Utóhangnak nevezik el. Szerintem nem illdomos dolog az olvasót élvezetének gyakorlásában útmutatásokkal befolyásolni. Mégis kénytelen vagyok a nyájas Olvasót ezzel az előszófélével néhány mondat erejéig terhelni; egyrészt mert fontosnak tartom bizonyos magyarázatok előrebocsátását, másrészt pedig azért, mert a Kiadóm ragaszkodik ehhez, és a Kiadókkal nem szokás vitatkozni. Előkészítem tehát az Olvasót arra, hogy ebben a kötetben un. humoros írásokat fog találni, amelyek nevettető hatásúak, az író minden szándéka nélkül. Az író, akit humoristának is szokás nevezni, nem tett mást, mint hogy feljegyezte az élet néhány jelenségét úgy, ahogy látta őket, és ha azok mégis humorosnak tűnnek, nem az írásokban, hanem az írójuk szemében van a hiba. Tulajdonképpen kevesen tudják, hogy a humorista és a lírai költő semmiben sem különböznek egymástól, legfeljebb abban, hogy a humorista nem tiszteli annyira önmagát. Mind a kettő az életet figyelgeti, és igyekszik benne elhelyezni saját személyét, mindkettő a maga módján. A humorista is, mint a költő, az indulataiból táplálkozik, és az a fő gondja, hogy javítson valamit az életen. És vakon bízik benne mind a kettő, hogy ez sikerülni is fog neki.
Az itt következő humoreszkek nem mostanában születtek, az 1949-től 1954-ig terjedő hat évnyi időszak terméséből vannak kiválogatva. Az Olvasó bizonyára észreveszi majd, hogy sok olyan tünet ellen hadakoznak ezek az írások, amelyek már megváltoztak, lecsökkentek vagy éppenséggel kivesztek életünkből. Ezzel nem óhajtom az Olvasóban azt a látszatot kelteni, mintha az élet nagy változásait a humoristák idéznék elő. Jól tudom, hogy van ebben némi szerepe a történelmi szükségszerűségnek is. De vajon a humoreszkek nincsenek a történelmi szükségszerűség körén belül? De bizony ott vannak. És ha csak egy icipici szerepük van abban, hogy a rossz jóra forduljon, akkor én meg vagyok elégedve. Nekem ennyi elég.
1955

317 old, 20 cm x 15 cm