Régi tartozásunk a magyar cserkészet történetének monografikus igényű összefoglalása, még inkább az, e sok évig hányódott kézirat közreadása.
Bizonyos, hogy vitákat fog kiváltani. Hiába a jórészt ismeretlen, illetve kiadatlan impozáns forrásanyag, a következetesen kritikus szemlélet, a több évtizedes hallgatás megtörése. A történettudomány szándékos tárgyilagossága ellenére - pont a sokéves mellőzés miatt - olyan esemény a cserkésztörténet megjelenése, amely egyben szenvedélyek kiváltója is lesz.
Mert mi is vélünk mi tudni manapság a cserkészetről, amikor vagy egy idealizált kép él bennünk az ifjúkor részeként megélt s elbeszélt nagyszerű időszakról, vagy éppen ellenkezőleg, elítélt beállításban, gyanakvással vegyes érzelmekkel szólnak róla?
Hogy ez a történet napvilágot lát, az talán annak a kezdete, jele is lehet, hogy a világnézeti és politikai különbségek és megosztottság ellenére a jövő magyar ifjúsága iránti közös felelősségérzet szerez majd magának érvényesülési jogot.
Nem szabad a cserkészetben bogaras öregurak múzeumát, katonai, politikai szervezetet látni, de észre kell venni fontos alkotóelemeit, a "Hagyjuk élni a gyermekeket!" demokratizmust sugalló jelszaván túl olyan értékeket, mint amilyen a haza, a népek szeretete, a természet óvása, ismerete, a munka, egy aktív, nem kallódó lét igenlése. Égető szükségünk, hogy az ifjúság helyet, célt, mintát, értelmes programot, eligazodást találjon, legyen önbecsülése, tartása... A nemzetközi mozgalomban való részvétel emellett alkalmat nyújt nyelvi, kulturális elszigeteltségünk mérséklésére.
A cserkészet negyven évvel ezelőtti magyarországi adminisztratív megszüntetésével egybeesett annak a korszaknak a kezdete, amely - legalábbis hivatalosan pár évig fikciónak bizonyult embereszménynek rendelte alá egész nevelési módszerét. Nyilvánvaló, hogy akkor ez összeegyezhetetlen volt a cserkészet fönnmaradásával. Sajnálatos, hogy mindennek leginkább a magyar ifjúság több generációja lett az igazi kárvallottja.
1989
396 old, 24 cm x 17 cm
Védőborítója picit szakadozott
