Hoffmann Tibor: Mit mond az atomfizika a fémek szerkezetéről?
Cikkszám:
8126

A szilárd testek és azon belül a fémek szerkezetének vizsgálata a fizika egyik legfontosabb és legérdekesebb fejezete. Mint minden természettudományt, a fizikát is a gyakorlat, a termelés szükségletei hozták létre és fejlesztik egyre tovább. Korunkban, a szocialista iparosítás korában pedig érthető, hogy tudósok és munkások, az elmélet és a gyakorlat emberei egyaránt fokozott érdeklődéssel fordulnak a szilárd testek tanulmányozása felé. Hiszen a szocialista iparosítás elsősorban nagyarányú gépesítést jelent, a gépek konstrukciójánál pedig a fémek és más szilárd anyagok sajátságaival kell számolni.
A fizika már régen nagy segítséget nyújtott a fémek feldolgozásában, tulajdonságaik megismerésében, a technika által megkívánt új anyagok létrehozásában. Az utóbbi évtizedekig azonban a gyakorlat főleg a kísérleti eredményeket használta fel. A fémek szerkezetének elmélete az iparban felmerülő problémák megoldására nehezen alkalmazhatónak, a gyakorlattól távolállónak látszott.
A fizika iránt érdeklődő laikus gyakran idegenkedést és gyanakvást érez a modern elméleti fizika iránt, mert eredményeit a valóságtól távolállónak, munkáját csak a szaktudás számára érthető öncélú játéknak tekinti. Ebben részben igaza is van: a nyugati tőkés országok fizikusai sokszor keveset törődtek azzal, hogy elméletüknek van-e valami köze a valósághoz vagy sem. A Szovjetunióban azonban, ahol a szocialista haza építésének problémái a tudósokat is foglalkoztatják, a fémek fizikája termékeny talajon fejlődött, nem szakadt el a gyakorlattól és így érthetően kimagasló eredményeket ért el.
1954
91 old, 20 cm x 15 cm

Raktáron1 db
1 700 Ft