Boros Lajos – Soproni Sándor – Szombathy Viktor: Szentendre

Szentendrére hívjuk az olvasót. Szentendrére, ebbe a különleges hangulatú Duna menti kisvárosba, ahol a lávából megmerevedett hegyek, dombok s az előttünk hömpölygő folyam festői keretében oly harmonikusan fonódik egybe a múlt és a jelen. A gazdag történetű település természetadta képét méltón, egyben sajátosan egészítik ki az emberi kéz alkotásai: az egykori budai Tabánra emlékeztető kanyargós, keskeny utcácskák, hangulatos terek, szűk sikátorok, a kicsiny ablakú, nagy kapujú, szorosan összesimuló apró házak sokvirágos, tenyérnyi udvaraikkal, a bólogató fák s mohás kőfalak felett a finom vonalú barokk templomtornyok. Fokozzák e látvány színességét a dombok oldalához mozaikszerűen tapadó kis épületek, felidézve a lépcsőzetesen települt olasz - dalmát kisvárosnak hangulatát. Az élet sokszorosan megújult itt az évszázadok során, - a régi falak azonban megmaradtak; némelyikük kétezer esztendős alapköveken nyugszik. Szentendre egyéni varázsa számtalan festőt megragadott, nemzedékek óta sok szeretettel örökítik meg verőfényes, vidám színeit a Duna partján, a hangulatos, macskaköves utcákon, a pompás kilátást nyújtó Szamár-hegyről vagy Pismány dúsan termő gyümölcsöskertjeiben. De festőnek kell-e lenni ahhoz, hogy elgyönyörködjünk a kanyargó utcákban, a meredek kaptatókban, az ódon üzletházakban vagy a megkopott díszű öreg templomokban? A víz partján ballagva mi is fellelhetjük a pannóniai latinok nyomát, magunk elé idézhetjük a visegrádi várba tartó egykori vitézeket, vágtató kurucok vagy basáskodó helyi kiskirályok emlékeit, - a város szívesen kínálja, tárja elénk kőbe merevedett, még ma is elevennek tűnő múltját.