Fóti Andor: Kelepcében az alvilág

„Elkísértem a titkárnőt, feketéztünk, majd visszatértem. Senki nem látta, mikor beléptem a lakásba. Kriszta ébren volt, és azonnal folytatta a veszekedést. Amikor az ágyhoz léptem – mintha vetkőzni készülnék – sziszegve szidott. Ekkor hozzáléptem, mellemhez szorítottam az arcát, párnát nyomtam a fejére és nyakához szorítottam mindaddig, amíg a keze lahanyatlott… Nándori magába roskadva ült, láthatóan végigélte borzalmas éjszakát. – Az altatóról nem beszélt – mondtam csendesen. – Ja igen… Amikor a titkárnőtől elbúcsúztam… három ügyeletes patikában jártam… Ott vettem meg. Azután kesztyűben felbontottam, de Kriszta kezével is… megérintettem a dobozokat. – Mit gondol – kérdezte csendesen Hosszú –, miért kezdtünk gyanakodni, hogy a felesége talán nem is követett el öngyilkosságot? – Nem tudom… nem tudom! – A poháron és a harmadik fiolán… semmiféle ujjlenyomatot nem találtunk. – Most… úgy rémlik… mintha akkor éjjel az éjjeliszekrényen… pohár mégsem lett volna. – Nem is volt! – nevetett elégedetten Hosszú. – Azt a fél pohár vizet ugyanis felesége a szobalánnyal – kivitette.”

365 old, 20 cm x 12 cm