Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen

„A ​vihar elvonult éppolyan gyorsan, ahogy rárohant a tájra. Az ég kék lett egyvégtében, és a Balatonból fölsejlett az újhold félig telt karéja. Felültünk. Hirtelen észrevettem, hogy Eszter háta mögött autó áll. Ütemesen ring a kocsi hátsó két kereke. Sohasem gondoltam volna, hogy kivülről ilyen muris, ha kocsiban szeretkeznek. Eszter fölállt, nem nézett rám. Elindultunk. Több kocsi vesztegelt egymás mellett, és hirtelen rájöttünk, hogy a Bormúzeum felé közeledünk. Kivágódott egy ajtó, és valaki azt harsogta: – Tiszta, világos, uraim! – Népes társaság buggyant ki az útra, magyar, francia, német szavakat röptetve. Egyszeriben tele lett velük a világ. Eszter megfogta a kezemet. Nem lehettünk valami szívderítő látvány sáros ruhában, csatakos hajjal. Egy franciának megállt a nadrágslicce felé tartó keze, és hangosan hátrakérdezett.:
– Ezek kik?
– Nem tudom – felelt valaki.
Franciánk azonban nem hagyta annyiban. Nyilván bosszantotta, hogy megakadályoztuk egyszerű anyagcseréjének befejező aktusában:
– Azt mondtátok, Magyarországon nincsenek se koldusok, se hippik!
Az előbbi hang előrejött, és egy magas, legalább kilencvenkilós hústömegben testesült meg.
Eszter el akart futni.”
1980

188 old, 17 cm x 10 cm