Grozdana Olujic új regényének hősnője, Lika Raseta, a tizenkilenc esztendős postáskisasszony vadhajtásnak érzi magát az emberek nagy családjában, ahol mindenki tartozik valahová és főleg valakihez, csak ő gyökértelen. A második világháború alatt találtak rá, három- vagy ötéves lehetett. Gyermekotthonban nevelkedett. Múltjáról, szüleiről semmit sem tud, csak halvány emlékképek ködlenek fel tudatában. Egy ilyen ködbevesző kép él benne édesanyja haláláról. Amikor felserdül, kikerül sok hasonló sorsú társa közül az otthonból és dolgozni kezd, a körülötte kavargó sok idegen arc láttán feltámad benne az olthatatlan vágy, hogy megkeresse, felkutassa édesapját. Mindenkiben őt véli felfedezni, a tanárában éppúgy, mint középkorú szeretőjében. Lázasan kutat emlékei labirintusában, s szinte már maga sem tudja, mi az igazi az emlékképek közül, s mit talált ki ő maga. Apróhirdetésére sok apajelölt jelentkezik, de egyikükben sem ismeri fel azt, akit keres. Csalódás csalódást követ. Drámai feszültséggel teli vívódás után jut el ehhez a felismeréshez: "Még nincs veszve semmi! Olyan vagy most, mint az Isten: mindazt, ami vagy és leszel, csak ezután fogod megteremteni!
