"Végre egy fiatal író, aki regényeiben nem önmagát írja, és nem a maga zsenijét és lelki válságait ünnepli." Szemlélete "üdítően fölényes", a "hangja derűs és fanyar is". Így jellemzi Bálint György 1936-ban Kolozsvári Grandpierre Emilt. A megállapítás ma is helytálló. Kolozsvári a tudós módszerességével közelíti meg és ábrázolja írásai tárgyát. Fölénye tárgyismeretéből fakad, humora viszont fölényéből. Ha magáról ír, akkor sem mér más mértékkel. Példa rá Tegnap című rendhagyó életrajzi regénye. Az ilyen írói alkat igazi területe a szatira. És csakugyan, Grandpierre valamennyi műve végső elemzésben szatíra. Mindig mulatságos, szellemes, könnyed. Mert - ami manapság ritkaság - mestere a fordulatos meseszövésnek, a groteszk helyzetek teremtésének és nem utolsósorban a magyar nyelvnek. A Halotti Beszédtől a mai tinédzserek szlengjéig nyelvünk valamennyi rétegében járatos. Ez a kötet filozófiailag és művészileg érett alkotásait tartalmazza. A szatírákat az is élvezheti, aki megelégszik a felszín sziporkázó ötleteivel. Az az olvasó viszont, aki hajlandó a mélybe hatolni, kétszeres gyönyörűséget találhat bennük.