Kertész Ákos: A világ rendje

„A nagy szavakat magam sem szeretem, tudom az Olvasó sem szereti. Lejáratták, lejárattuk őket. Ezért haboztam sokáig: nem túlságosan föllengzős-e ez a cím (nem egyetlen novella, az egész kötet élén) hogy: A világ rendje. Azt hiszem magyarázattal tartozom. Egyik kisregényem hőse, Vukovics „azért tud hazudni, mert meg kellett tanulnia, mert nem fogadhatta el a dolgok megszokott értékét és megszokott rendszerét, mert ha elfogadja, akkor az erősek eltapossák a kis Vukovicsot. Ő csak úgy nyerhetett, ha blöffölt, mert neki így osztották le már az indulásnál a lapot…” Az indulásnál, tehát az elemiben. Vagyis a kicsi és gyönge Vukovics Bélának föl kellett lázadnia a világ rendje ellen. Az elemiben (fiatalabbak kedvéért: általános iskola, alsó tagozat) én az osztályban a legjobban fejlett három-négy srác egyike voltam, nekem ezért nem kellett volna lázadnom. Hazudni, blöffölni nem is tanultam meg. A világ rendjét mégsem voltam képes elfogadni sem akkor, sem később. Hogy miért? Talán ha megvénülök, és nagyon magányos leszek, egyszer megírom az önéletrajzomat… Az biztos, hogy a Bibliából már akkor megtanultam, hogy a legfőbb törvény: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, s ez a törvény, amerre csak néztem, sehol sem érvényesült. A marxizmusból pedig azt tanultam meg később, hogy az embernek az a dolga ezen a földön, hogy ezt a rosszul berendezett világot a maga és társai számára jobban rendezze be. Ma már, túl az ötvenen, úgy látom, hogy mindig is a világ rendje ellen lázadtam egy bennem élő értelmesebb és emberibb rend nevében. A magam módján.”