Schreiber György: Periklisz nem sír soha

"- Periklisz! Periklisz! – Mintha a sírból jött volna Lica vékony, kétségbeesett hangja. Periklisz hátranézett, de sehol sem látta a lányt, csak az alacsony tövises bokrok és a vadolajfák sűrűjét.
– Periklisz! Gyere! Segíts! – A fiú visszafordult, és elindult a hang irányába. Nem értette, hol hagyhatta el Licát, hiszen az előbb még itt rohant mellette. Fel akartak jutni az Aphaia-szentély romjaihoz, hogy ott elbújhassanak a kodzsabasik elől.
– Periklisz! A lábam! Nagyon fáj! – A riadt hang a fiút is megrémítette: Lica szinte a lába alól szólt hozzá. Csak most vette észre, hogy a sűrűn benőtt, köves talajban alig félméteres lyuk tátong, mint valami köldök a föld hasán. Lehajolt, de Licát nem látta sehol."