Kristóf Attila: A dadogó gyilkos

"Az égés helye, az erdősarok, két kilométernyire volt a háztól. Majdnem egy óráig tartott, amíg az öreg a hóban odaért. Közben minden láng kialudt.
A kocsironcs körül megolvadt a hó. A fém füstölgött, ahogy a nagy bolyhos pelyhek ráhullottak.
Az öregember megállt a kiolvadt fekete részen, és kiáltott:
– Van itt valaki?
A kutya közelebb ment a roncshoz, felágaskodott, a kolonc koppant a lábán.
– Na lám – mormogta az öreg –, nincs itt egy lélek.
Körbetopogta az autót, érezte az égett gumi bűzét, forróság csapta meg. Kigombolta mellén a bekecset, és megint kiáltott.
Aztán lámpáját letette a földre.
Kampós végű faágat tört, s a forróság szélén állva megpróbálta kinyitni a kocsi ajtaját. Sokáig bajlódott vele, míg sikerült. A kinyíló ajtón fekete tömeg bukott a földre. A kutya megugrott, a kolonc csattant a lábán."