Edgar Wallace: Az ember, aki nem is él.

– Hát most már a tied! És ezek után, hogy tetszik a legény? Augusztus Javot keskeny ajka cinikus mosolyra ferdült, ahogy jobban megnézte a színteret. A kis szalon csupa zűrzavar volt, a bútorokat hátratolták a falhoz, hogy helyet csináljanak a táncolóknak. A fehér orgonával telt nagy vázát eltörte valamelyik részeg, úgyhogy a törött porcelán és a megtiport virág halomban hevert a földön. A szoba egyik sarkában villanyzongora játszott zajosan. A rekedt hahota és a részeg kacarászás hangzavarában féltucat pár táncolt bizonytalan lábbal. A szép asszony, aki Javot mellett állt, körüljártatta szemét a szobában. Pillantása megállt a kipirult arcú fiatalemberen, aki falnak vetett lábbal próbálkozott a kezén állni. Egy másik ifjú, aki semmivel sem volt józanabb, mint a műkedvelő akrobata, visongva bátorította. Alma Trebizond alig észrevehetően fölvonta szemöldökét és visszafordult Javot felé. – Koldus nem lehet válogatós – felelt egykedvűen. Elismerem, hogy megjelenése nem éppen tiszteletet parancsoló, viszont mégiscsak báró, évi jövedelme pedig negyvenezer font.

Néhány lapja foltos.
127 old, 20 cm x 14 cm