Marlitt E.: A Bagolyvár

– Küldje be hozzám Bergnét – mondotta a komornának. Néhány perc múlva Bergné ott állott Ilona ágya mellett. A szobát csak a hold fénye világította be.
– A bizonyítékot akarom! – mondta halk, reszkető hangon a hercegnő.
– Itt van! Tegyen vele, hercegnő, ami jól esik.
Bergné kisuhogott. Ilona világot gyújtott és elolvasta a herceg levelét. Olyan mozdulatot tett, mintha szét akarná tépni, de meggondolta a dolgot…
A szobát még a nyár nap tikkasztó hősége töltötte be, s a nyitott ablakon át beáradt a virágzó hársak édes illata. Ilona szíve kimondhatatlan vággyal telt meg, vággyal a szerelem, a boldogság után.
Remegő ujjakkal egészen apróra hajtotta össze a levelet, s a nyakán csüngő aranyfüggőbe zárt. A függő egy férfi arcképét rejtette, amelyet a nővérétől csent el titokban Ilona még akkor, amikor Katinka menyasszony volt, Lotár menyasszonya.
A bizonyító levéllel szíve fölött aludt el. Azzal mentette magát önmaga előtt, hogy nem fogja a levelet felhasználni. Cselekedeteinek azonban ekkor már nem volt korlátlan ura többé. Szerelme végzetes, ellenállhatatlan erővel ragadta magával egyetlen cél felé. Boldog akart lenni. Minden áron.