Naményi József (szerk.) Vendégünk a világ

Cikkszám: 02722
Naményi József (szerk.) Vendégünk a világ
Naményi József (szerk.) Vendégünk a világ
Cikkszám: 02722
Raktáron  1 db
1 500 Ft
A vásárlás után járó pontok: 150 Ft
Magyarország először kapott lehetőséget arra, hogy vendégül lássa a világ legjobb kajakosait, kenusait, hogy honi földön, pontosabban szólva hazai vízen döntsék el, hogy az egyes versenyszámokban adott napon és adott órában ki a földkerekség legjobbja. Bő négy évtizede vár erre az alkalomra a sportág mindenkori vezetése, a sportszerető magyar közvélemény. Furcsa, tudathasadásos állapotban volt eddig a sportág, hiszen bizonyos szempontból idegen körülmények között még nehezebb volt megannyi diadalt aratni, viszont az is igaz, mindeddig úgy érezhették magukat a versenyzők és sportvezetők, mint a szegény rokon, aki állandó meghívott a gazdagok lakomájára, de az idő múlásával egyre inkább szégyenkezik, hogy anyagi szűkössége miatt soha nem képes viszonozni mások vendégszeretetét. Most jött el az idő, hogy elsősorban a dél-alföldi térség összefogásának és erőfeszítésének köszönhetően a magyar sportszervezők, Csongrád megye és Szeged város hivatalos tisztségviselői, s nem utolsósorban az őket segítő civil szerveződések megmutassák, milyen is a magyaros vendégszeretet, s hogy eddig sem rajtuk múlt, hogy - hasonlattal élve - nem tudtak díszes lakomát feltálalni az ünnepi asztalra. Mert, hogy ünnep lehet, sőt lesz is a világbajnokság néhány napja, ahhoz kétség sem fér. Olyan ünnep, amelyre sokáig lehet, sőt kell is emlékeznünk. A maga módján ezt teszi ez a kiadvány is, amely megpróbál emléket állítani a hazai kajak-kenu sport oly sok sikert szerző egyéniségeinek

287 old, 21 cm x 15 cm