Valamikor a cigányok az egész családjukkal együtt vándoroltak, lovaik, szekereik voltak. Házakat nem építettek, mert állandóan az utakon éltek. Gyermekeik a szabad ég alatt születtek, s amelyik faluban világra jöttek, ott megkeresztelték őket, aztán mentek is tovább. Ha elérte a karavánt a tél, a sátraikat fölverték az erdőben. Ott teleltek. A cigány férfiak fúrókat készítettek parasztoknak, azok meg takarmányt adtak érte, szénát, kukoricát a lovaknak. A cigányasszonyok a faluba jártak és jósoltak, amit kaptak, abból nevelték a gyermekeiket. A sátrakat úgy csinálták, hogy leverték a sátortartó karót, arra föltettek egy gerendát, s arra a gerendára húzták ki kétoldalt a sátrat. Akkor a szekerük aláállt. A szekéren az élelmet tartották. És szalmát tettek le maguknak a földre, sok szalmát vastagon, a szalmára meg ráterítették a dunnát. Nagyon nagy dunnájuk volt, abban aludtak. A sátor közepén raktak egy jó tüzet, ami egész nap égett. Hajnalra parázs lett belőle, s az melegítette őket, nem fáztak meg. A felnőttek a földre szórt szalmán aludtak a dunnában. A gyermekeknek szekéren volt fekhelye. De akkoriban egészségesebbek voltak, mint most! Nagyon egészségesek voltak, sohasem voltak betegek!
1998
88 old, 21 cm x 13 cm
