Az én jelentésem úgy képzelte Hubertus, hogy a kapitány kutatás közben benyit a kajütbe, ahol én összesen egy kis bugyiban, háttal a bejáratnak, a tükörben kenceficélem magam. Aztán visszafordulok, Erik bocsánatkérően tiszteleg, én megbocsátok és mint egy Putifárné, elcsábítom, illetve eltántorítom a további ellenőrzéstől.
Láttál már gyönyörű kapitányt fehér sapkában, sötétkék, aranygombos zakóban és porcelán nadrágban? Mert Erik ilyen gyönyörű volt. Amikor – szerepem szerint – visszafordultam a tükörtől és megpillantottam, kihagyott a lélegzetem s azt hittem: azonnal lerohanom. Aztán mégis tartottam magam Hubertus elméleti forgatójához, mosolyogtam, leültettem, levettem a sapkáját s közben a cicijeimmel ingereltem az arcát, majd az aranyakat gomboltam, benyúltam az inge alá és símogattam a mellét. És mikor Erik meg akarta csókolni a cicim, és hozzám akart nyúlni, én – így akarta Hubertus –, csábosan elhúzódtam, hogy aztán a következő pillanatban újra kezdjem előlről. El tudod képzelni, milyen macska-egér játék volt ez, én még túlzásba is vittem, de azt vártam, hogy Erik a valóságban is felizguljon és kezdjen kívánni engem.
Soká nem kellett várnom. Mikor rátapadtam a kapitány úr szájára és kezem tétován a nadrágjára tévedt, éreztem, hogy nagyon is rendben vagyunk…
115 old, 20 cm x 14 cm
