„-Balra add! Balra! A szőkés fiú, aki a labdát vezette, felnézett, s lágyan bal felé ívelt. A kövérkés szélső nekiiramodott, aztán óriásit lökött az előtte futó hátvéden. Az felhemperedett, s most már akadálytalanul futhatott tovább a Pufi becenévre hallgató gyerek. A mezén hatalmas zöld betűk hirdették, hogy az FTC tagja, a figyelmesebb szemlélő azonban felfedezhette, hogy a betűk házi gyártmányok. – Add be! Az ellenfél hátvédje közben feltápászkodott a földről, és dühösen ordított társai felé: – Ellökött! Szabadrúgás! Pufi közben beadta a labdát, amit szőke társa rögtön ki is rúgott a pályáról, egyenesen a halkan és méltóságteljesen közeledő autóbusz elé. A pálya, ahol a rangadót vívta a két csapat, voltaképp a tér egyik része volt, melyen a zöld gyepet régen kikoptatták a rohanó lábak. A kapukat hatalmas kövek jelképezték, melyeket egy építkezésről csentek el a fiúk. Hátrább bokrok zöldelltek, s ha valaki a kelleténél jobban belerúgott a labdába, az eltűnt közöttük. A pálya szélén padok álltak, de az öregek már rég elszoktak innen, csak egy-két merészebb néni kocsizott ide az unokájával.”