Heltai Jenő: Álmokháza

Részlet a könyvből: A háború Harmincnegyedik hónapjában Karmel Péter mérnök és százados örökre elbúcsúzott a harctértől és attól a rengeteg levegőtől, amelyet a jó Isten repülőgépek számára harcterek fölé teremtett. Aránylag elég jó állapotban volt, néha érezte csak, hogy agyában - megőrült hangyaboly? részeg méhkas? - valami nyüzsög és zúg. Ezt a zúgást azonban mindannyiszor túlharsogta egy korholó, érdes hang, osztályfőnökének és német professzorának, dr. Szebeni Virgilnek a hangja: - Karmel, már megint nem hoztad el a balkarodat! Ez az igazságtalan szemrehányás fájt neki: mentegetőzni szeretett volna, igazolni magát, hogy nem hanyagságán múlt a dolog, szívesen elhozta volna, mint a többi diák, de nem hozhatta el, mert Galíciában hagyta, a tábori kórházban. De azután eszébe jutott, hogy minden mentegetőzés hiábavaló és fölösleges, hiszen régen elvégezte már az iskolát és Szebeni professzor úr is régen meghalt már, sok évvel a háború előtt. Miért hallja mégis a hangját?