Tíz éve lassan, hogy ez a különös regény megjelent, először egy folyóirat hasábjain, majd az első kiadás könyvalakjában. Egy évtized már kemény próbája a műnek. És az a tíz év, amit most magunk mögött hagytunk – határozott mozgásaival, a nép létformájára és tudatvilágára való mély hatásával – meg éppen nagy vizsgája az irodalmi alkotás maradandóságának. Mos, a Részeg eső kiállta a próbát. Ez a mű irodalmunkban talán a leggazdagabban tükrözi forradalmunk első korszakának emberi változásait, morális és politikai konfliktusait. A múlt legforróbb, leglelkesítőbb és legkeservesebb, legnehezebb pillanatait bűvöli életre az író, hogy általuk magyarázza és lelkesítse át a jelent, s ennek a valóságos próbatételnek vesse alá szereplői jellemét, hitét. Leginkább talán a film technikájához hasonlítható a regény szerkezete: a jelenben futó képsort minduntalan „bevágások” szakítják meg – képek, jelenetek a múltból – izzó, sűrű, megrendítő jelenetek: kell-e ennél több? Pedig a Részeg eső ennél is többet ad: a történelem, tegnapunk forró pátoszát, eleven áramát – és azok számára, akik kortársként élték át ezeket a sorsfordító, jövőt teremtő, súlyos és szép éveket –, az emlékezés, a ráismerés örömét is.
