Volt könyvtári könyv
Egység és széthullás furcsa szövevénye ez a kötet, olyan mozaik, amely gondosan össze van állítva a szeletkékből, hogy fölmutattassa az összképet: a széthulló egészet. Az írások ideje sem határolható be egészen pontosan, hogy e században vagyunk, az bizonyos, s valahol a gyermekkor kisvárosát megelevenítő novellákban földereng valamilyen „aranykor", de ennek sem a milyensége hangsúlyos, hanem az, hogy már nincs, a hiánya. Csiki László írásai ezért
– időtlenségükkel is – jelencentrikusak: mindig érzékeltetik a belső otthontalanságot, a hiányérzetet, a „lenyesett szárnyakat". Szereplői legtöbbször stilizált környezetben jelennek meg, a történet sokszor csonka, töredékes. Legjellemzőbb ez „portrésorozatára" – még a figurák egyénítésére sem törekszik, hanem a léthelyzet és a közérzet azonosságát hangsúlyozza. Szinte minden alakja megnyomorodott, félresiklott életű ember, de mind maguk, mind az író valami szomorú fölénnyel próbálnak mosolyogni a helyzet „cifra nyomorúságán", önmaga így vall történetgyűjteményéről: „Kegyetlen dolog az emlékezés. Mert nem tudok igazán emlékezni, csak magamra. A magam ritmusához, életéhez mérem egy hely, egy közösség törvényszerűen lassúbb – történelmi – életét, s csak azt, ha tudom, mivé lettem általa, ők csak segítség és anyag. Az sem mentségem, hogy szeretem őket."
