Egy színészdinasztia a magyar színháztörténetben

Azért választódott e könyv témájául a Latabár-család története, mert nemzedékenkénti jelenlétük színháztörténetünkben kirajzolja annak folyamatosságát. Nyomon követhetjük életrajzaikban és játékmódjuk megvizsgálásában színjátszásunk mozgásirányait, megtagadásait, újrakezdéseit, új fordulatait és megőrzött hagyományait. A nemzetközi színháztörténetben is ritkaságszámba menő, hogy az állandó színjátszás kezdeteitől napjainkig céhszerű zártságban, kisiparosi testközelben volna vizsgálható az egymást követő színésznemzedékekben a hagyomány fölhasználási módja és a vele való sáfárkodás. Latabárék esetében vér szerinti leszármazást tapinthatunk ki a színháztörténet hosszában. Természetesen: nem a vér szerinti öröklés érdekel bennünket. Csak a hagyományok megőrzésének az a korai színházi korszakra emlékeztető családiassága, mint amit az olasz komédia idején tapasztaltunk, ahol egy-egy komédiás család üzleti titokként őrzi a komikus fogások színpadi hatáselemeinek gyűjteményét, és az apjuktól-nagyapjuktól örökölt effektus-arzenált ki-ki korának szükségletei szerint veszi elő és használja föl.