Fél évszázaddal ezelőtt futott szét a világon a gyászhír: egy brüsszeli klinikán elhunyt Giacomo Puccini, a század vitán felül legsikeresebb operaszerzője. Népszerűsége nyolcvan éve, a Manon Lescaut ősbemutatója ót töretlen és a világ minden részére kiterjed. Ma már nagyon jól tudjuk, hogy Puccini művei nemcsak áriák behízelgő dallamoosága, lendületük vagy leírásuk miatt remekművek. Puccini az operatörténet egyik legnagyobb lángelméje volt, akinél jobban csak Mozart és Verdi ismerte a színpadot, a színpad törvényeit és követelményeit. Művei valóságos pszichologikus elemzés számba mennek, zenéje könnyen érthető utalásokkal, mélylélektani portrét fest a szereplőkről, a szituációkról, a konfliktusokról. Laikus közönségnek és szakmabelinek egyaránt élmény minden műve. William Ashbrook könyve éppen itt ragadja meg a Puccini-problémát. Tárgyalásmódja színes és olvasmányos. Ismereteti az operák rendszerint küzdelmes keletkezéstörténetét. Végigelemzi a darabok zenéjét, rámutat az összefüggésekre. Ugyanakkor a szakmabeli olvasót is érdeklő forráskritikai megjegyzései vannak, végigvizsgálja ugyanis minden mű különböző kiadásait, változatait, összeveti a kéziratokat a kiadásokkal, s mindebből igen érdekes tanulságot von le mind Puccini munkamódszerére, mind pedig az előadási gyakorlatra vonatkozóan. A kötetet a tizenkét Puccini-opera tartalmi ismertetése, bő jegyzetanyag és mutató teszi teljessé.