Molnár Máté (szerk.): Zala

Zala ​megye hazánk délnyugati sarkában fekvő, dombokkal-völgyekkel tagolt, változatos felszínű vidék. Az országnak ez a tengerhez legközelebb eső területe, s ez a csapadékosabb, kiegyenlítettebb éghajlaton is érződik. Itt még a nyár végén is zöldell a fű, a felszín több mint negyedét erdők borítják, s ötszáznál is több névvel jelölt vízfolyását tartják számon.
Az ember már az ősidőkben felismerte a biztonságos életlehetőségeket, s a régészeti leletek is tanúsítják az ember jelenlétének folyamatosságát az újkőkortól napjainkig. A történelem viharai a népvándorlástól a második világháborúig sokszor végigzúdultak e tájon, ám ez a „bensőséges, pátosz nélküli vidék” mindig tovább tudott élni, és meg tudott újulni. Az igazi fejlődés azonban csak az 1960-as évektől számítható. Jelenleg viszont – a sokak tudatában még élő régi képpel ellentétben – Zala immár iparilag is, mezőgazdaságilag is felzárkózott a középmezőnyhöz. A lakások közel háromnegyede a felszabadulás után épült, s a 15 éves lakásépítési terv idején a lakosság csaknem egyharmada költözött új lakásba. A zalai városok – elsősorban Zalaegerszeg és Nagykanizsa – harmonikus, emberléptékű, a tájba és a környezetbe jól illeszkedő épületeikkel határainkon túl is ismertek és elismertek. A kötet Zala megyei szerzői szerény tárgyilagossággal és jogos büszkeséggel tárják az olvasó elé megyéjük múltját és jelenét, s átcsillan soraikon a szülőföld szeretete.
1987

162 old, 19 cm x 13 cm